Szolgálatiból öröklakás álomáron
Mindössze hárommillió forintért vásárolhatta meg hetvenegy négyzetméter alapterületű szolgálati lakását nyugdíjba vonulása előtt Huber Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) volt gazdasági igazgatója.
Dátum: 2006-11-28 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:45.881247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca sajtóosztálya megerősítette információnkat, a tranzakciót előbb törvényesnek nevezte, majd arról tájékoztatott, hogy a miniszter az ügyben elrendelte a vizsgálatot.
Magyar Nemzet - fidesz.hu