Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2003 az önkormányzatok fekete éve

Áder János ma napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a Medgyessy-kormány hatalomra kerülése óta az infláció csökkenése megtört, és újra növekvő tendenciát mutat, akárcsak a munkanélküliség. Kiemelte a jövőre várható áremeléseket, és elemezte az Állami Számvevőszék béremelésekkel kapcsolatos álláspontját, miszerint a kormány saját programja megvalósításának érdekében sem nyújt fedezetet az önkormányzatoknak.


Dátum: 2002-12-03 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:44.558295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Mára a júniusi adatokhoz képest 15 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma és a költségvetési hiány is az egekbe szökött - mondta a fideszes frakcióvezető. Emlékeztetett azokra a hírekre, amelyek a jövő évi áremeléseket vetítik előre. Ezek szerint a baromfihús 20, a sertéshús 15, a kenyér pedig 12 %- kal emelkedik 2003-ban.

- Szívósan tartják magukat, továbbá azok az információk is, amelyek jelentős gázár- és villanyáram - áremelésről szólnak, nem beszélve a telefon és az autópálya használati díjakról, amelyek 20%-kal emelkednek - figyelmeztetett a kormány ígéreteivel ellentétes előrejelzésekre Áder János. Hozzátette: Demszky Gábornak is sikerült "lendületbe" hozni a fővárost. Budapesten ugyanis 11% - kal növekednek a szemétszállítási díjak és mindezek mellett még a szennyvízdíj is 7,5, a közüzemi díjak pedig 15%-kal kerülnek majd többe.

- Az áremelések hírét jogos aggodalommal figyelik a kisebb települések polgármesterei, hiszen a költségvetés szempontjából 2003 az önkormányzatok fekete éve lesz - jelentette ki a politikus. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a szocialisták a választási programjukban még azt ígérték, hogy megvalósítják az anyagilag független önkormányzati rendszert és biztosítják a feladatok végrehajtásához szükséges forrásokat. Áder János emlékeztetett a polgári kormány sikeres önkormányzati normarendszerére, az alapnormatíva duplájára emelésére valamint a soha nem látott fejlesztésekre, mint például a 103 milliárdos szennyvíz csatornaépítés vagy a bérlakás - program.

A frakcióvezető előrevetítette azt is, hogy mire számíthatnak az önkormányzatok a szocialistáktól.

- A kormány szeptemberben ugyan megemelte a közalkalmazotti béreket de ezek fedezetét át kellet volna adnia az önkormányzatoknak. Ez nyilván nem történt meg, és ez ügyben az Állami Számvevőszék is állást foglalt. Eszerint: az állami támogatások, hozzájárulások, valamint a személyi jövedelemadóból átengedett bevétel nem nyújt fedezetet a bér - és szociálpolitikai intézkedések teljes körére.

- Jogos tehát az emberek és a polgármesterek kérdése, hogy miért nem teljesíti választási ígéreteit a Szocialista Párt és, hogy miért lehetetleníti el az önkormányzatokat? Miért nem számol azokkal a következményekkel, amelyek drámaiak lehetnek? A kormány ugyanis így, a következőket kínálja:

Mégsem emelik a béreket; közalkalmazottakat bocsátanak el; intézményeket zárnak be; hitelt vesznek fel és eladósodnak; ahol még van önkormányzati vagyon, azt értékesítik, és abból fedezik ideig-óráig a béremeléseket; a nagyobb vállalatok is leállítják fejlesztéseiket, beruházásaikat és felújítási programjaikat és miután az áremelések kompenzálására sem kerül sor, látványosan romlik az iskolai és kórházi étkeztetés színvonala - mondta Áder János.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek