Még tart az adatfeldolgozók sztrájkja
Még sztrájkolnak a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) munkavállalói a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (KANYH) budapesti, Róna utcai központi géptermében - közölte Csík Ferenc operátor, a hivatal alkalmazottja az MTI megkeresésére kedden reggel.
Dátum: 2006-11-28 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:49.319568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétfő este hét órakor kezdődött sztrájk ideje alatt a gépterem dolgozói ugyan leülnek a számítógépek mellé, de a beérkező adatokat nem frissítik - mondta el Csík Ferenc. A 16 köztisztviselő váltott műszakban fog tiltakozni - fűzte hozzá. Közlése szerint abban reménykednek, hogy hamarosan leülnek velük tárgyalni.
Csík Ferenc arról számolt be a távirati irodának hétfőn, hogy akciójukkal a több mint 50 százalékos létszámleépítés ellen addig tiltakoznak, amíg a munkáltatóval nem tudnak tisztességes párbeszédet folytatni. Ugyanakkor hangsúlyozta, ha a hivatal vezetője továbbra is ragaszkodik eddigi álláspontjához, akkor a többi hét, az eddigiek alapján a helyén hagyni szándékozott alkalmazott nevében, a "méltányosságra hivatkozva" azt kéri, hogy őket is bocsássák el a leépíteni kívánt kilenc munkavállaló mellett.
Mint mondta, céljuk az, hogy a munkáltató felismerje, az adatáramlást kizárólag az adathivatal központi géptermében dolgozók tudják zavartalanul biztosítani. A központi adatfeldolgozó hivatal végzi az egész országra kiterjedően az adatszolgáltatást, a személyigazolvány, a lakcím, az útlevél, a hatósági erkölcsi bizonyítvány, a gépjárművezetői engedély és büntetőpontok nyilvántartását. Emellett a rendőrség, a Nemzetbiztonsági Hivatal, és más, a törvényben meghatározott szervek részére szolgáltat adatokat a nap 24 órájában, folyamatos munkarendben, szünet nélkül.
MTI - fidesz.hu