Hogyan fogható a Hír TV?
Januárban megkezdi az internetes hírszolgáltatást a kísérleti adással hétfő óta jelentkező Hír TV. Dobrányi Tamás, az adó marketing igazgatója elmondta: keddtől olvashatók a csatorna eléréséhez szükséges információk a Hír TV honlapján, amelynek leendő struktúrája mostanra véglegesedett.
Dátum: 2002-12-03 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:44.888655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dlusztus Imre főszerkesztő úgy nyilatkozott, akkor kívánják elkezdeni a világhálón is a hírszolgáltatást, amikor már teljes mértékben összeállt a televízió tartalma.
A Hír TV honlapján olvasható közlés szerint a csatorna próbaüzemet követő hivatalos adása 2003. január másodikától fogható a helyi kábelhálózatokon, minden nap reggel 6-tól este 23 óráig.
A honlapon az alábbi útmutató áll: "A december végéig tartó kísérleti időszakban adásunkat digitális műholdvevővel foghatja a 11260,5 MHz-en, horizontális polaritással (szimbólumsebesség 27500 ksps FEC 3/4) 6 óra és 9 között illetve 18 és 21 óra között, az AMOS-1 4 fok Nyugat műholdról."
MTI - fidesz.hu