Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Thaiföld: feloldják a hadiállapotot Bangkok környékén

A hadsereg kinevezte thaiföldi kormány úgy határozott, hogy a szeptember 19-i katonai hatalomátvétel miatt az országvezetést érő nemzetközi bírálatok hatására és az idegenforgalom védelme érdekében feloldja a hadiállapotot a fővárosban és a környező 41 tartományban - jelentette be kedden Bunravd Szomtasz védelmi miniszter.


Dátum: 2006-11-28 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:52.972939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Biztonsági okokból és a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása érdekében az országhatár mentén elterülő többi 35 tartományban egyelőre fenntartják a statárium intézményét - tette hozzá a miniszter bangkoki sajtóértekezletén, miután a kormány elfogadta a katonai puccsot végrehajtó tábornokok ilyen értelmű javaslatát.

A hadiállapot feloldására még áldását kell adnia Bhumibol Aduljadedzs királynak, amire valószínűleg néhány napot várni kell. A hadsereg kinevezte parlament, a 242 tagú nemzeti törvényhozó gyűlés - amelynek maguk a tábornokok is tagjai - hétfőn döntött arról, hogy részlegesen feloldják a hadiállapotot. A 41 szóban forgó tartományt gyakorlatilag a hadsereg kormányozza.

A miniszter közölte, hogy a hadiállapotot mindenképpen fenntartják az ország északi részén lévő Csiang Maj városban, amely a hatalomból puccsal elűzött Thakszin Sinavatra kormányfő szülővárosa és hátországa. A város közel van az ópiumtermeléséről világszerte elhíresült "Arany Háromszöghöz", amely a thaiföldi-mianmari-laoszi hármas határ környékén fekszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek