Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre kevesebbet kaphat az agrárium

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) felhívta a figyelmet arra, a jövő évi agrárköltségvetés alapján az ideinél 25 milliárd forinttal kevesebbet kaphat az ágazat 2007-ben.


Dátum: 2006-11-28 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:54.091372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab István, az agrárérdekképviselet elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón ezt azzal indokolta, hogy a kormány által meghirdetett jövő évi 455 milliárd forintot meghaladó költségvetési kereten belül, mintegy 82 milliárd forint kifizetése bizonytalan. Jakab István úgy véli: az uniós területalapú támogatást kiegészítő nemzeti támogatás (top-up) kifizetésénél mintegy 11 milliárd forint, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (MVT-II.) mintegy 35,7 milliárd forint, az agrárpiaci támogatások esetében további 24 milliárd forint, a mezőgazdasági termelők közvetlen támogatása (SAPS) esetében pedig 12 milliárd forint kifizetése kérdéses.

Jakab István úgy vélte, hogy a jövő évi agrárköltségvetésből hiányzó mintegy 82 milliárd forint nem példanélküli, mivel szerinte 2004-2006 között a gazdáknak az agrártárca 117 milliárd forinttal maradt adós. A Magosz elnöke sérelmezte azt is, hogy a top-up jövő évi kifizethető mintegy 103 milliárd forintos nemzeti kiegészítését 25 milliárd forinttal 78 milliárd forintra csökkentette az agrárkormányzat.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója bejelentette: a gazdaszervezet megkapta az Országos Rendőr-főkapitányság elutasító végzését arról, hogy miért nem engedélyezték a közelmúltbeli gazdademonstrációt a fővárosban. A szövetségi igazgató szerint a határozatban már az ismert tények szerepelnek, azaz, hogy a traktorok számára területfoglalási engedély szükséges, továbbá a Kossuth tér műveleti terület. Budai Gyula közölte: a határozat ellen közigazgatási keresetet nyújtott be a Magosz kedden a Fővárosi Bírósághoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek