1200-an távoznak jövőre a határőrségtől
Az előzetes adatok alapján mintegy 1200-an távoznak jövőre a határőrségtől - erről Béndek József, a határőrség országos parancsnoka a Kriminálexpo egyik konferenciáján beszélt kedden Budapesten.
Dátum: 2006-11-28 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:54.628106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Béndek József az előadását követően az MTI-nek azt mondta: "ha az a költségvetés lesz, ami jelen pillanatban kinéz, akkor ez azzal fog járni, hogy körülbelül 1200 fővel csökken a határőrség létszáma". Nyolcszázan jelezték, hogy távoznak a szervezettől. Közülük sokan nyugdíjazásukat kérték. Az önként távozók száma mintegy duplája a korábbi évekhez hasonlítva - tette hozzá. Hangsúlyozta: ezek csak előzetes számítások.
Az országos parancsnok szólt arról is, hogy sokan a rendőrséghez próbálnak átkerülni. "Nagy a mozgás a rendőrség felé (...) eddig 30-40 fő ment át egy évben a rendőrséghez, most 79 már átment", de további 128 kérelmet még nem bíráltak el.
A fennmaradó mintegy 400 emberrel kapcsolatban Béndek József az előadásában úgy fogalmazott: a jövő évi költségvetése miatt kénytelenek lesznek csökkenteni a létszámot. Az MTI-nek az előadást követően az elbocsátásokkal kapcsolatban azt mondta: olyan területeket kell ennek érintenie, amelyek nélkül is működőképes a szervezet. Példaként említette a közétkeztetést, amely nem kötelező jellegű feladata a határőrségnek, hanem akár vállalkozó számára is kiadható.
MTI - fidesz.hu