Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb gyanúsítottak az olaszliszkai gyilkosság ügyében

Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség kedden az olaszliszkai brutális bűncselekménnyel kapcsolatban - tájékoztatta közleményében a megyei rendőr-főkapitányság az MTI-t.


Dátum: 2006-11-28 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:56.726064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentumban közlik, hogy a nyomozó hatóságnak a rendelkezésre álló adatok alapján ismételten sikerült olyan bizonyítékokat felkutatni, amelyek eredményeként "újabb személyekkel szemben igazolható a megalapozott gyanú, miszerint részt vettek a bántalmazásban, így november 28-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előállított, gyanúsítottként kihallgatott majd őrizetbe vett három olaszliszkai személyt". A rendőrség indítványozza a 16 éves fiú, a 31 éves férfi és a 35 éves nő előzetes letartóztatását. A súlyos bűncselekmény nyomozását a rendőrség változatlanul fokozott ügyészi felügyelet mellett, az ügyészséggel közvetlen napi munkakapcsolatban végzi.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nyomozók a szemlével párhuzamosan bevezetett rendőri intézkedések, adatgyűjtések során számos embert hallgattak ki, többüket személyi szabadságukban is korlátozták, előállították. A felmerült adatok alapján emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt korábban már négy személyt vett őrizetbe a rendőrség, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Olaszliszkán október közepén gyermekei szeme láttára verték agyon a 44 éves tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost, miután autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek