Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor találkozott Cser Ágnessel


Dátum: 2006-11-28 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:57.691733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor meghívására a mai napon a Fidesz elnökénél járt Dr. Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A Fidesz elnöke az EDDSZ által indított "Az egészséges és igazságos Magyarországért" című kezdeményezés ügyében kezdeményezte a találkozót.

A megbeszélésen a szakszervezeti vezető tájékoztatta Orbán Viktort a parlament előtt fekvő egészségügyi tárgyú törvényjavaslatok kapcsán képviselt EDDSZ-álláspontról, és külön felhívta a figyelmet arra a törvényjavaslatra, mely kormányzati szerkezetátalakítás ürügyén rendeleti szintre akarja süllyeszteni az egészségügyre és a társadalombiztosításra vonatkozó szabályozást. Az egybiztosítós rendszer felszámolását és az egészségügyi közszolgáltatások piacosítását a jelenleg tárgyalt törvénytervezetekkel együtt akarja a Gyurcsány-kormány az elfogadott kormányprogram ellenére megvalósítani. Ezek az intézkedések kirekesztő jellegűek, hiszen következményükként generációkra kihatóan ki-ki az anyagi helyzetétől függően részesülhet egészségügyi ellátásban.

1998-ban a polgári kormány is készíttetett szakértői anyagokat a több-biztosítós egészségügyi rendszerre való áttérésről, azonban a szakmai és tudományos vélemények hatására az akkor kikerült a kormány programjából. Az EDDSZ és a Fidesz elnökei egyetértettek abban, hogy a szolidáris fejlődés és gondoskodás alapját az úgynevezett egybiztosítós társadalombiztosítási-egészségügyi rendszer - mint fontos európai érték - jelenti, ezért társadalmi összefogásra van szükség, valamint a demokrácia alapintézményeinek megőrzésére, amihez pedig törvényi garanciák kellenek.

2006-11-28

Szijjártó Péter

Szóvivő

Kapcsolódó elemek