Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Süketek párbeszéde" a Lamperth-féle egyeztetés

Lamperth Mónika miniszter segítségét kérték kedden budapesti találkozójukon az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek a többi között abban, hogy a személyi jövedelemadó (szja) a településeken maradó része ne csökkenjen, ahogy az a jövő évi költségvetésben szerepel. Az önkormányzati vezetők a jövő évi költségvetést ultimátumként, az egyeztetéseket pedig a süketek párbeszédeként értékelték.


Dátum: 2006-11-28 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:58.646414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter közölte, ha más fejezetben találnak szabad forrást, akkor támogatja, hogy azt az önkormányzatokhoz csoportosítsák át. Az önkormányzati vezetők ultimátumként értékelték a jövő évi költségvetést, az egyeztetéseket pedig a süketek párbeszédeként.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke a megbeszélést értékelve azt is kijelentette: azt a választ, hogy nincs pénz, nem tudjuk elfogadni. Felhívta a figyelmet az Állami Számvevőszéknek arra megállapítására is, amely szerint a normatívák jövőre összességében 1,1 százalékkal, mintegy 7 milliárd forinttal csökkennek, miközben az infláció és az energiaárak jelentősen emelkednek. A települések, a kistérségek és a megyék képviselői arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi 10-ről 8 százalékra történő csökkentés 25,5 milliárd forintos forráselvonást jelent az önkormányzatok számára. Ez már megkezdett beruházások megvalósítását, a hitelek visszafizetését veszélyezteti - mutattak rá.

Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének a főtitkára úgy fogalmazott: az szja csökkenése azt jelzi, hogy az önkormányzati autonómia csökken, hiszen így egyre kevesebb szabadon felhasználható forrással gazdálkodhatnak a települések.

Lamperth Mónika szerint a jövő évi költségvetést "egységében kell szemlélni". Mint mondta, az önkormányzatok egy része jelentős mértékű saját bevétellel is számolhat 2007-ben. Elismerte ugyanakkor, hogy ez a lehetőség elsősorban a fővárosnak, a megyei jogú városoknak és a nagyvárosoknak jelent lehetőséget.

Az érdekképviseleti szervezetek öt nappal korábban közös állásfoglalást adtak ki a költségvetési törvényjavaslatról. Ebben a többi között az szerepel, hogy állami fedezet hiányában nem tartanak támogathatónak központi bérintézkedéseket, mert az önkormányzatoknak arra nincs forrása, így az végső soron elbocsátásokkal járna.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek