Elveszettnek hitt erdélyi iratok jelentek meg
A mohácsi vész előtt kiadott erdélyi okleveleket, pecséteket, térképeket és más, elveszettnek hitt határon túli egyházi iratokat ismertet az Erdélyi római katolikus levéltárak című sorozat frissen megjelent első két kötete.
Dátum: 2006-11-28 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:58.964251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kiadványokban a gyulafehérvári főesperességek elhagyott plébániáinak összegyűjtött és rendszerezett anyaga jelent meg "A Gyulafehérvári Érseki Levéltár és az Erdélyi Katolikus Státus Levéltára" címmel.
Az első kötetben a káptalanok és püspökségek régi iratainak repertóriuma kapott helyet, míg a második könyv okleveleket, iratjegyzékeket és egyházlátogatási jegyzőkönyveket tartalmaz. A könyvek az ELTE Egyetemi Levéltára és a gyulafehérvári érseki levéltár gondozásában láttak napvilágot.
A mű egyedülálló, az első olyan levéltári segédlet, ami határon túli magyar püspökségek anyagait dolgozza fel - mondta Szögi László, az első kötet szerkesztője, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója.
A sorozat kiadásának célja, hogy az összes erdélyi főegyházmegye esperességeinek anyagát összegyűjtsék, restaurálják és rendszerezzék - ismertette a szakértő, hozzátéve: ez az egyetlen módja a páratlan értékű, határon túli magyar egyházi dokumentumok megmentésének.
Szögi László rámutatott arra: az egyházlátogatási jegyzőkönyvek pótolhatatlan leírásokat tartalmaznak az egykori egyházi intézményekről. A könyvek összeállítása mintegy nyolcévi mőokát igényelt, a mű elkészítésében erdélyi levéltárosok és az ELTE levéltár szakos hallgatói is részt vettek - mondta.
A köteteket elsősorban erdélyi és magyarországi történész-szakértőknek, történészhallgatóknak szánják.
MTI - fidesz.hu