Erős földrengés volt Indonéziában
Erős földrengés következett be az óceán alatt Észak-Indonéziában szerda reggel, anélkül, hogy szökőárat idézett volna elő, s az első jelentések nem szólnak áldozatokról vagy károkról sem - jelentette a jakartai meteorológiai intézet és az amerikai geológiai kutatóközpont.
Dátum: 2006-11-29 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:05.450074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Richter skála szerint 6,2 (az amerikai geológusok szerint 6,1) fokozatú rengés közép-európai idő szerint 2 óra 32 perckor (helyi idő: 10.32) történt Észak-Maluku tartomány partjai előtt, a Fülöp-szigetektől délre. Epicentruma Ternate tartományi fővárostól 228 kilométerre északkeletre, a tengerszint alatt 72 kilométer mélyen volt. Az amerikai geológusok szerint erős utórengésekre lehet számítani.
MTI - fidesz.hu