Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre

Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre szerdán egy közepes hatótávolságú, atomtöltet célba juttatására is alkalmas rakétatípussal, két héttel egy nagy hatótávolságú rakétával elvégzett teszt, és két nappal egy sikeres indiai rakétaelhárító gyakorlat után.


Dátum: 2006-11-29 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:10.078415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerdai kísérlet tárgya egy Sahin-I típusú, Hatf IV néven ismert, 700 kilométer hatótávolságú rakéta volt - közölte a pakisztáni hadsereg közleményben. A tesz helyét nem közölték, de egy védelmi illetékes elmondta, hogy a rakéta eltalálta a kijelölt célt. A kísérlet "része a hadsereg stratégiaierő-parancsnoksága tesztsorozatának, sőt annak csúcspontja, és sikerével bebizonyosodott, hogy a Sahín-I rakétákkal felszerelt stratégiai rakétacsoport hadműveletre kész" - olvasható a közleményben.

Az ázsiai ország két héttel ezelőtt végzett sikeres kísérletet a 1300 kilométer hatótávolságú, nukleáris töltet hordozására szintén alkalmas, saját fejlesztésű, Ghauri típusú ballisztikus rakéta új, Hatf V néven ismert változatával.

A Pakisztánnal szomszédos és rivális atomhatalom, India pedig hétfőn szintén sikeresen végzett el egy rakétaelhárító kísérletet Prithvi-2 típusú, atomtöltet célba juttatására is alkalmas közepes hatótávolságú rakétával.

Elemzők szerint a Prithvi-2 rakétákkal hatékony védelmi rendszert tudna kiépíteni India, pakisztáni illetékesek szerint azonban a teljes india-pakisztáni határ hosszában Újdelhi nem képes mindenütt ilyet telepíteni, mert az nagyon megterhelné a költségvetését.

A két ország általában előre tájékoztatja a másikat kísérleteiről. A mostani "tesztverseny" közvetlenül azután bontakozott ki, hogy négyhónapos szünet után, november közepén újrakezdődtek a kasmíri területi vitát és más nézeteltéréseket rendezni hivatott béketárgyalások a két ország között.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek