Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-frakció a megyegyűlés feloszlatását kéri

Az elnök és tisztségviselők nélkül működő hevesi megyegyűlés feloszlatását kezdeményezte az önkormányzat Fidesz-frakciója a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjénél - tájékoztatta szerdán az MTI-t a frakció vezetője.


Dátum: 2006-11-29 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:12.415853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra kérik Balás Istvánt, a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a törvényesség mielőbbi biztosításáért tegye meg a szükséges lépéseket - mondta Tatár László.

A frakcióvezető felidézte, hogy az októberi választásokon egyaránt 20-20 mandátumot szerzett az MSZP, illetve a Fidesz és szövetségesei, s a politikai tárgyalások zátonyra futottak.

A Fidesz ennek kapcsán arról tájékoztatja Balás István hivatalvezetőt, hogy a továbbiakban sem várható a két fél álláspontjának közeledése, s így nem szüntethető meg a mulasztásos törvénysértés.

Mint Tatár László elmondta, az elnöki tisztségre minkét fél igényt tart. A Fidesz legfőbb érve, hogy 940-el több voksot szereztek az október 1-jei önkormányzati választásokon, mint az MSZP.

Az önkormányzati törvény szerint az új önkormányzat nem oszlatható fel a megalakulásától számított hat hónapon belül.

Az eljárás megkezdéséhez szükséges, hogy a közigazgatási hivatal megállapítsa a törvénysértést, és ennek tényét jelezze az önkormányzati ügyekkel foglalkozó miniszternek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek