Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feltételes meghívást kapnak a nyugat-balkáni államok

A BETA szerb hírügynökség értesülése szerint szerdán, a rigai NATO-csúcson feltételes, egy évre szóló meghívást kap Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró a Partnerség a békéért programba, s tagságukat befagyasztják, ha addig nem valósul meg teljes együttműködésük a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.


Dátum: 2006-11-29 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:12.724846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A maradéktalan együttműködés a hírügynökség forrásai szerint a NATO értelmezésében azt jelenti, hogy elfogják és kiadják a törvényszéknek a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladicot és Radovan Kadzicot.

A nyugat-balkáni országoknak a NATO-tagság előszobáját jelentő programba történő bebocsátását elsősorban az Egyesült Államok, személy szerint George Bush elnök szorgalmazza annak ellenére, hogy a washingtoni külügyminisztériumnak fenntartásai vannak a próbaidős felvétellel kapcsolatban. A feltételes tagság híve a NATO-tagok közül többek között Csehország, Görögország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia.

Szlovénia számára fontos, hogy a Partnerség a békéért programot kibővítsük, s Albánia, Horvátország és Macedónia is világos jelzést kapjon arról, hogy hamarosan elnyerheti a NATO-tagságot - idézte Dimitrij Rupel szlovén külügyminisztert a BETA.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek