Az iráni elnök levelet írt az amerikai néphez
Levelet intézett az Egyesült Államok népéhez Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, a levelet szerdán New Yorkban fogják közzétenni - jelentette szerdán egy állami tulajdonú iráni lap.
Dátum: 2006-11-29 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:14.305455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Irán című újság nem ismertette a levél tartalmát, amely a jelek szerint kísérlet arra, hogy az amerikai elnököt megkerülve intézzen üzenetet az amerikaiakhoz az iráni vezető. A lap első oldalon, nagy betűkkel szedett sorokban számolt be az ötoldalas levélről, amit - mint írják - Teherán ENSZ-nagykövete fog ismertetni.
Ahmadinezsád májusban levelet intézett George Bush amerikai elnökhöz. Bush kifogásolta, hogy az írásban nem esett szó a vitatott iráni nukleáris programról.
November folyamán az iráni vezető már említette, hogy szándékában áll levelet intézni az amerikai néphez. "Sok amerikai kért, hogy magyarázzam el nekik az iráni nép nézőpontját" - mondta, utalva 2005. szeptemberi New York-i útjára, amikor az ENSZ közgyűlésén vett részt.
MTI - fidesz.hu