Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentés az egészségbiztosító ellen

A Hemofíliások Baráti Köre feljelentést tesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellen gondatlan veszélyeztetés miatt, mert a pénztár nem gondoskodott a hemofíliások szükséges gyógyszermennyiségének beszerzéséről - közölte Csuja László, a szervezet elnöke szerdán Budapesten. A szaktárca cáfolta, hogy gyógyszerhiány lenne.


Dátum: 2006-11-29 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:14.907389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baráti kör elnöke - aki utolsó gyógyszeradagját a Képviselői Irodaház folyosóján adta be magának - hozzátette: az OEP nem kötötte meg a pótszerződéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy legyen elég gyógyszer az év végéig, valamint csak januárban írják ki azt a közbeszerzési eljárást, amely a 2007-re elegendő gyógyszermennyiség beszerzését biztosítja.

Elmondta: jelenleg most annyi gyógyszerük van a betegeknek, hogy csak a sürgősségi ellátást tudják maguknak biztosítani a készítmény beadásával. Gyógyszer hiányában a hemofíliások szervezetében spontán bevérzések alakulnak ki. Ez roncsolja az izületeket, izmokat, amelyek így elsorvadva mozgásképtelenséghez vezetnek.

Mintegy háromezer hemofíliás él Magyarországon. A szaktárca szerint nincs ok pánikra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek