Elképzelhetetlen katasztrófa fenyeget?
Az elmúlt 4-5 évben évente két és félszeresével nő a széndioxid kibocsátás mértéke a Földön, és ez katasztrofális hatással van a légkörre. A megfigyelés a Globális Széndioxid projekt nemzetközi kutatócsoport tagjaitól származik, akik egy Ausztráliában rendezett tanácskozáson mutatták be legfrissebb jelentésüket.
Dátum: 2006-11-29 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:16.959558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentés azért is keltett meglepetést, mert a világgazdaság vezető szereplői évekig abban a hitben ringatták magukat, hogy a kibocsátás csökken, de legalábbis stabilizálódik, tehát a globális felmelegedés hatásai elodázhatók.
Ehelyett tavaly a légkörbe 1.1 milliárd tonnával több széndioxid került, mint például 2000-ben. Az adatokban esetleg kételkedőknek pedig rögtön hozzátette a Kutatócsoport egyik tagja, hogy az ő adataik egybevágnak a Meteorológiai Világszervezet november elején közzétett felméréseivel.
A széndioxid mennyiségének megugrása a légkörben az ezredforduló óta egyre növekvő szénfogyasztásnak tudható be, amelynek fő oka a dráguló kőolaj - figyelmeztetett Corinne Le Quere Professzor. Ugyan nincsenek pontos adatok, de közkeletű vélekedés szerint leginkább Ázsiában, azon belül is Kínában nő a szénfelhasználás a leginkább.
A kibocsátás növekedés legrosszabb forgatókönyve - így jellemzik a klímakutatók az éghajlat módosulásának azt a változatát, amely a jelenlegi tendenciák mellett megvalósul majd.
Eszerint 90 éven belül csaknem 6 Celsius fokkal emelkedik a Föld átlaghőmérséklete az üvegházhatású gázok miatt. Myles Allen oxfordi klímakutató szemléletesen fogalmazta meg a Klímaváltozást Elemző Kormányközi Testület szakembereinek véleményét: eszerint az emberiség hiába hiszi, hogy ezt a problémát meg fogja oldani, a mai tendenciák alapján ez egyszerűen lehetetlen.
InfoRádió - fidesz.hu