Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a kehidai termálközpont

Közel 2,5 milliárd forintos költséggel elkészült a Kehida Termál Kft. termál-, élmény- és gyógyfürdő központja; a beruházás - a saját forrás mellett - 800 millió forint hitelből és a Széchenyi Terv pályázatán elnyert 720 millió forintos támogatással valósult meg.


Dátum: 2002-12-04 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:47.840112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zalai termálturizmus új büszkesége kétszintes fürdőépületből és kültéri létesítményekből áll. A zárt térben többek között két nagy élménymedence, egy 22,5 méter magas és 100 méter hosszú óriáscsúzda, két gyermek-, bébi-, illetve gyógyászati és wellness-medence kapott helyet. Mindezt gyorsvizű, körforgásos "hegyipatak", többféle vízi masszázs, balneo- és fizioterápiás, súlyfürdős és ivókutas, gyógyászati részleg egészíti ki.

A meglévő hat különböző medence folytatásában további szabadtéri élmény- és gyógymedencék épültek.

A csaknem 100 új munkahelyet is teremtő termálberuházás az első része egy 2010-ig szóló terület- és turizmusfejlesztési projektnek. A 4,5 hektáros övezetet - amely magában foglalja a szulfidot és szénsavat tartalmazó kehidai gyógyvízre telepített létesítményt - a családi üdülés és rekreáció egyik zalai központjává kívánják fejleszteni. A következő lépés egy 20 telkes bio-falu kialakítása lesz, mintegy 100 családi apartmannal; a későbbiekben pedig egy 200 ágyas gyógyszálló építését tervezik, de kizárólag szakmai befektető segítségével.

Az új kehidai termál- és gyógyközpont - egy hónapos próbaüzemet követően - 2003 január elején nyílik meg a vendégek előtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek