Földrengési mentőgyakorlatot tartanak csütörtökön Budapesten
Egy feltételezett földrengés utáni mentést gyakorolnak tartanak csütörtökön, a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet és a vele együttműködő önkéntes civil mentőszervezetek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2006-11-29 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:19.341470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobson Tibor elmondta: a feltételezés szerint egy szomszédos, nem létező ország területén csütörtökön hajnali két óra után a Richter-skála szerint 6,7-es erősségű földrengés mérnek, aminek központja egy sűrűn lakott település, ahol az épületek jelentős része összedőlt vagy romosodott.
A főváros XVIII. kerületében, a volt szovjet laktanya területén zajló szimuláció szerint a lakosság ellátását biztosító közművek nagy része, az út- és vasúthálózat, valamint a távközlési rendszerek megsemmisültek. A kora hajnali időpont miatt az emberek többsége otthonában tartózkodott, így sokan a romok alatt rekedtek. A földrengést szenvedett állam az ENSZ-től kért segítséget, és elsősorban városi kutató és műszaki mentő, személykereső kutyás, valamint különleges felkészültségű elsősegélynyújtó csapatokat, szakembereket vár a helyszínre.
Dobson Tibor emlékeztetett rá: az ENSZ 2003 áprilisában fogadta el a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtásban részt vevő kutató-mentő csapatokra vonatkozó minősítési és akkreditációs rendszert, amihez Budapest is csatlakozott.
Az elméleti tanfolyam után, 2005 novemberében a minősítő gyakorlat során a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet, a Magyarországi Mentőcsoportok Szövetsége és a Magyarországi Városi Kutató-mentő Csapat bizonyította magas szintű felkészültségét. A nemzetközi bírák értékelése alapján a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet "nehéz", a másik két mentőszervezet "közepes" minősítést kapott. "Nehéz" minősítéssel rendelkező mentőszervezet Európában mindössze kettő, az egész világon három található.
A mentőcsapatoknak az éles bevetéseken kívül évente kell kutatási és mentési gyakorlaton bizonyítaniuk, hogy tudásuk nem kopott meg: szerdán az elméleti felkészítés során áttekintették többek között az elmúlt évi nemzetközi és hazai bevetések, gyakorlatok tapasztalatait - tette hozzá.
Mint mondta, csütörtökön kerül sor a feltételezett, földrengés sújtotta helyszínen a csapatok önálló kutatási és mentési feladataira: felderítik a helyszínt, felkutatják a sérülteket helikopteres légi felderítéssel, valamint kutyás és elektronikus felderítő eszközökkel. Ezt követően kimenekítik a romok alól a sérülteket, akiket a tábori mobil kórházba szállítanak.
MTI - fidesz.hu