Sólyom nem írta alá az utasnyilvántartási megállapodásról szóló törvényt
Sólyom László köztársasági elnök szerdán visszaküldte az Országgyűlésnek az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utasnyilvántartási adatokkal kapcsolatban létrejött megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt, mert adatvédelmi szempontból aggályosnak találta. Erről az államfő sajtófőnöke, Wéber Ferenc közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Dátum: 2006-11-29 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:20.555267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A megállapodás lehetővé teszi a légitársaságok számára, hogy az Egyesült Államokba utazóknak a helyfoglalási rendszerben tárolt személyes és részben különleges adatait az USA hatóságai számára továbbítsák" - áll a közleményben.
Wéber Ferenc tájékoztatása szerint Sólyom Lászlónak az az álláspontja: nem egyértelmű, hogy a nemzetközi megállapodással kapcsolatban teljesülnek-e az adatvédelmi törvények azon feltételei, amelyek alapján külföldi államokban megfelelő szintűnek tekinthető a személyes adatok védelme. Ezért arra kérte az Országgyűlést, egészítse ki a törvényt olyan szabállyal, amely előírja az érintett kifejezett hozzájárulását a külföldre történő adattovábbításhoz.
"Sólyom László szükségesnek tartja azt, hogy az Országgyűlés a nemzetközi megállapodást kihirdető törvényben csak úgy tegye lehetővé az adattovábbítást, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult" - írja Wéber Ferenc. A köztársasági elnök sajtófőnöke kitér arra is, hogy az államfő véleménye szerint egy ilyen tartalmú szabály nem állna ellentétben a nemzetközi megállapodással.
A tájékoztatás szerint Sólyom László döntése előtt konzultált az adatvédelmi biztossal és a Malév Rt. vezérigazgatójával.
Wéber Ferenc közleménye szerint az államfő aláírta az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényt, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer és gyógyászati segédeszköz-ellátásról, valamint a gyógyszerforgalmazás szabályairól szóló törvényt és a 2005. évi költségvetés végrehajtásáról szóló jogszabályt is.
MTI - fidesz.hu