Litvinyenko Scaramellát gyanúsította megmérgezésével
Londoni sajtóértesülés szerint olasz kapcsolatát gyanúsította megmérgezésével Alekszandr Litvinyenko egykori orosz titkosügynök, aki a szervezetébe került sugárzó anyagtól halt meg a múlt héten.
Dátum: 2006-11-29 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:20.849975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerdán Londonban közölték azt is, hogy kivizsgálásnak vetikalá a néhai kémet kezelő londoni kórházak személyzetét.
A The Sun, a legnagyobb brit tömeglap szerdai kiadásában idézi Litvinyenko egykori szerzőtársát, az Amerikában élő Jurij Felstinszkij történészt, aki szerint az orosz titkosszolgálat (FSZB) dezertőr alezredese halálos ágyából, telefonon azt mondta neki: attól tart, hogy Mario Scaramella tette ételébe a mérgező anyagot. Litvinyenko halálát az eddigi vizsgálatok szerint polónium 210-es radioaktív izotóp okozta, amely valamiképp a 2000-ben Londonba szökött hírszerző tiszt szervezetébe került.
Scaramella az eddig ismert adatok szerint Litvinyenko együttműködő kapcsolata volt, és segédkezett az exügynöknek Anna Politkovszkaja független orosz újságíró meggyilkolásának felderítésében. Politkovszkaja, akit néhány hete öltek meg saját házának liftjében, korábban egyebek mellett feltáró csecsenföldi riportjai miatt került szembe a hivatalos orosz politikával. Litvinyenko és Scaramella november 1-jén ült be a londoni Piccadilly Circus egyik szusi-éttermébe, ahol az olasz állítólag egy dossziét adott át az FSZB volt ügynökének a Politkovszkaja-gyilkossággal kapcsolatos információkkal. Más londoni értesülések szerint Scaramella egy olyan listát adott át Litvinyenkónak, amelyen egykori KGB-s veteránok által meggyilkolni tervezett személyek neve szerepelt. Egyes brit lapok szerint Litvinyenko ezen a listán saját nevét is viszontlátta.
Jurij Felstinszkij a The Sun szerdai idézete szerint azt mondta, hogy amikor "november 12-e tájékán" Litvinyenkóval beszélt, a már súlyos beteg volt ügynök kijelentette neki: biztos benne, hogy "Mario" volt a tettes. Litvinyenko szerint Scaramella idegesnek tűnt, és nem evett semmit a japán étteremben. Litvinyenko ez utóbbit egyébként a mérgezésről két hete elsőként beszámoló The Sunday Timesnak is elmondta. Felstinszkij együtt írta Litvinyenkóval azt a könyvet, amely szerint a csecsenföldi háború kiújulásához vezető, több száz halálos áldozattal járó moszkvai lakóház-robbantásokat nem a csecsenek, hanem az orosz titkosszolgálat követte el.
A történész a The Sun szerint azt mondta: meggyőződése szerint Litvinyenko meggyilkolását az orosz titkosszolgálat tisztjei rendelték el, és figyelmeztetésül szánták a "dezertőröknek", elsősorban is Borisz Berezovszkij Londonban élő pénzembernek, Vlagyimir Putyin orosz elnök bírálójának, akit az orosz hatóságok csalás címén köröznek. Scaramella ugyanakkor már korábban határozottan tagadta, hogy ő csempészte volna a sugárzó izotópot Litvinyenko ételébe, sőt közölte, hogy saját életét is félti, és orvosi kivizsgálásnak veti alá magát, kiderítendő, hogy nem mérgezték-e meg őt is.
Scaramella állítólag az olasz parlament úgynevezett Mitrohin-bizottságának tanácsadója. A bizottság, amely egy régebben nyugatra szökött és ott adatokat kiszolgáltató volt KGB-ügynökről kapta nevét, a kelet-európai volt szocialista országok titkosszolgálatainak olaszországi tevékenységét vizsgálja. Az olasz - londoni sajtóértesülések szerint - Nagy-Britanniában tartózkodik, egy őrzött vidéki házban, ahol a brit rendőrség már kihallgatta.
Szerdán Londonban bejelentették, hogy orvosi vizsgálatnak vetik alá annak a két londoni kórháznak a személyzetét, ahol Litvinyenkót kezelték. Az észak-londoni Barnet General Hospital, valamint a University College egyetemi klinika összesen 157 alkalmazottjától vettek vizeletmintát, kimutatandó, hogy nem került-e szervezetükbe a sugárzó méregből. A Scotland Yard eddig öt londoni helyszínt vizsgált át, és három helyen mutatta ki a sugárzó polónium-izotóp nyomait, köztük abban a szusi-étteremben, amelyben Litvinyenko találkozott olasz kapcsolatával. Az Itsu nevű étterem továbbra is zárva tart.
MTI - fidesz.hu