Garamvölgyi: fegyelmi eljárás indulhat rendőri vezetők ellen
Fegyelmi eljárás indulhat vagy feljelentés készülhet azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik az úgynevezett Ignácz-bizottság jelentése alapján hibáztak az MTV székház ostroma idején - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az ORFK vizsgálatával kapcsolatban. Azt, hogy kik ellen indítanak eljárást, még vizsgálja egy bizottság.
Dátum: 2006-11-29 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:21.429239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Rádió kérdésére Garamvölgyi László elmondta, az országos főkapitány nem tervezi, hogy Gergényi Péterrel, a BRFK vezetőjével szemben eljárjon, különösképpen nem azt, hogy felmentse.
A szóvivő közölte azt is, hogy hétfőn lezárult a Rendészeti Biztonsági Szolgálat belső vizsgálata, amelyet szerdán kapott meg az országos főkapitány. Azt még nem döntötték el, hogy nyilvánosságra hozzák-e majd a vizsgálat eredményét - mondta a szóvivő.
MNO - fidesz.hu