Sólyom nem ért egyet az orvosi kamara alkotmányossági aggályával
Az államfő aláírta az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényt, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer és gyógyászati segédeszköz-ellátásról, valamint a gyógyszerforgalmazás szabályairól szóló törvényt - közölte Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke.
Dátum: 2006-11-29 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:21.713329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban több piaci szereplő is arra kérte Sólyom Lászlót, hogy ne írja alá a jogszabályokat.
Tóth Judit, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének szóvivője november 22-én az InfoRádióban azt mondta: azért fordultak az elnökhöz, mert a gyógyszer-gazdaságossági törvény alapján fizetendő "sarc" elviszi a nyereségük nagy részét. Kivonhatnak egyes, veszteséges orvosságokat a piacról a magyar gyógyszergyártók jövőre - tette hozzá.
Ez az egész magyar gyógyszeripar ellehetetlenüléséhez vezet - hangsúlyozta Tóth Judit, hozzátéve, hogy számításaik szerint a törvény nyomán kiróható befizetési kötelezettségek számos magyar vállalat esetében meghaladják a Magyarországon termelt nyereséget. Részletek itt!
A kamarák is az államfőhöz fordultak
Méltatlan és hátrányos az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke november 22-én.
Éger István emlékeztetett: korábban a köztársasági elnökhöz fordultak az ügyben, de ha Sólyom László jóváhagyja a kamarákat érintő törvényt, akkor az Alkotmánybíróság előtt támadják meg a jogszabályt.
A Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke az InfoRádióban elmondta: az alaptörvénnyel ellentétesnek tartják egyebek mellett azt, hogy az eddig a kamarák jogosultsági körébe tartozó feladatokat, például a gyógyszerészekre vonatkozó etikai szabályozást, illetve a gyógyszertárak szakmai kontrollját, országgyűlési hatáskörbe helyezték.
Hávelné Szatmári Katalin diszkriminatívnak nevezte a kötelező kamarai tagság megszüntetését, mert, mint mondta, más szakmai köztestületek esetében nem született hasonló rendelkezés.
inforadio.hu - fidesz.hu