Powell az iraki fegyverzetellenőrzésről
Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az ENSZ fegyverzetellenőreinek munkája Irakban "elég jól kezdődött", de még heteket kell várni arra, hogy tevékenységük hatékonyságáról ki lehessen mondani a végső szót.
Dátum: 2002-12-04 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:48.154043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai diplomácia vezetője ezt útban Kolumbia fővárosába, Bogotába repülőgépén újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta.
A külügyminiszter sajtónyilatkozata és George Bush amerikai elnök két napja tett helyzetértékelése között a Reuters brit hírügynökség némi ellentmondást vélt felfedezni, hiszen Bush azt mondta, hogy a jelek nem túl biztatóak. Powell azonban erre a felvetésre leszögezte: szavai nincsenek ellentétben az elnök véleményével, mivel Bush arról a két levélről fejtette ki gondolatait, amelyet Bagdad az ENSZ-nek küldött eddig, nem pedig magáról az egy hete kezdődött ellenőrzésről.
Powell hangsúlyozta: mindenesetre óvatosnak kell lenni, az ellenőrzés még nem teljesedett ki teljes egészében, és így túl korai kijelenteni, hogy az ellenőrök munkája úgy halad, ahogy annak haladnia kell.
Powell helyi idő szerint kedd este megérkezett Bogotába, ahol a dél-amerikai ország vezetőivel főként a kábítószer-csempészet elleni küzdelem kérdésköréről tárgyal egynaposra tervezett látogatásán.
MTI - fidesz.hu