Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összeomlott a János Kórház patológiai osztálya

Nyolcan távoznak a Szent János Kórház kilenc patológusából, és jobb fizetést kínáló kórházakba vagy a magánszférába mennek dolgozni - jelentette be a kórház patológiai osztályának felmondott osztályvezető főorvosa.


Dátum: 2006-11-29 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:25.236857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bodó Miklós az InfoRádióban közölte, már másfél éve jelezték a vezetőségnek, hogy óriási gondok vannak a fizetésekkel, most pedig bekövetkezett, ami várható volt: a sorozatos felmondások után a szükséges tizenegy helyett csak két asszisztens maradt az osztályon, ahol 10-12 ezer szövetmintát dolgoztak fel évente.

Ez lehetetlen helyzet, jelentősen növeli a tévedés veszélyét, ezért a kilenc patológusból nyolcan úgy gondoltuk, hogy nem vállaljuk tovább a felelősséget az osztály munkájáért, és közöltük a menedzsmenttel a távozásunkat - tette hozzá a főorvos.

Bodó Miklós elmondta azt is: mivel a patológusi hiányszakmának számít, mindenki kiváló munkahelyet kapott. Volt kollégái egy másik fővárosi kórházban több mint kétszeresét keresik eddigi fizetésüknek.

Az odafigyelés hiánya

A szakember szerint az osztály megszűnése nehézséget okozhat a műtéteknél, például, ha a sebészek, nőgyógyászok elakadnak, és nem tudják megállapítani, hogy jó- vagy rosszindulatú daganatról van szó.

Bodó Miklós úgy vélte, a lehetetlen állapotok az odafigyelés hiánya miatt alakultak ki. Nem lehet megélni 90-95 ezer forintból - tette hozzá.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek