A külügyminiszter vette át az igazságügyi tárcát Izraelben
Cipi Livni külügyminisztert bízta meg az igazságügyi tárca vezetésével szerdán Ehud Olmert izraeli kormányfő - jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Dátum: 2006-11-29 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:25.839131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A külügyminiszteri tárcát irányító Livni asszony eredeti tisztsége megtartása mellett elfogadta az új megbízatást, amelyet a lemondott igazságügy-miniszter, Hájim Ramon elleni büntetőjogi eljárás végéig fog betölteni" - áll a kormány közleményében.
A Kadima párti Ramon augusztus 20-án kényszerült lemondásra, miután Meni Mazuz főügyész bejelentette, hogy vádat emel ellene szexuális zaklatás miatt. A büntetőjogi eljárás szeptember 11-én kezdődött, a politikust egész pontosan azzal vádolják, hogy erőszakkal szájon csókolt egy kormányzati alkalmazásban álló fiatal nőt.
Ramon lemondása után mostanáig az igazságügyi tárcát ideiglenesen a szintén Kadima párti Mwir Sitrit építés- és lakásügyi miniszter vezette.
MTI - fidesz.hu