Homályos Gripen-alku
A honvédelmi tárca a légi utántölthetőségű Gripenekért lemondana arról, hogy a svéd fél fizesse az eredeti szerződésben vállalt üzemben tartási költséget - értesült a Magyar Nemzet. A módosítás értelmében ugyan csak tizenöt százalékkal növekedne a bérleti díj, ám az üzemben tartási díj átvállalásával már hetven-nyolcvan százalékos lenne a költségvetés.
Dátum: 2002-12-04 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:48.751770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A svéd Gripen-ajánlat nyilvánosságra hozatala azért késik, mert még kidolgozás alatt áll az a kommunikációs taktika, amellyel a közvélemény számára próbálják "eladni" az eredeti szerződés módosításait - értesült a Magyar Nemzet. Svéd forrásokból a múlt hét végén a lap megtudta: a légi utántölthető és precíziós fegyverekkel felszerelhető Gripenek hetven-nyolcvan százalékkal kerülnek többe.
A HM mindössze 15,4 százalékos növekményről beszél. A különbség abból adódik, hogy a gépek megnövekedett értkéért cserébe a HM lemond arról, hogy a svéd fél fizesse azokat az üzemben tartási költségeket, amelyeket az eredeti szerződésben vállalt a bérlet tízéves időtartamára. Ezt szakértők az ügylet erősségének tartották, hiszen így a Gripenek hadrafoghatóságára a bérbeadó vállalt volna garanciát, biztosítva, hogy a 14 gép összesen kétezer órát tölthessen a levegőben.
Svédország emeli az ellentételezés mértékét, amennyiben a Gripenek bérleti díja magasabb lesz - tudta meg a Magyar Nemzet Szabó Sándortól, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellentételezési osztályvezetőjétől. Mint elmondta, a szaktárca tárgyalásainak eredményeképp az ellentételezés ugyanúgy a bérleti díj száztíz százaléka lesz, mint jelenleg. Az viszont elképzelhető, hogy a kilencéves ellentételezési futamidő kitolódik. Szabó Sándor hangsúlyozta: a két szerződés csak együtt érvényes; amennyiben hazánk felmondja a bérleti szerződést, az ellentételezési kötelezettség is megszűnik. A szakember szerint üzleti megfontolás kérdése, hogy ez esetben a rentábilis befektetéseket felszámolják-e, az azonban nem kizárt, hogy az esetleges extra erőfeszítéseket már nem a magyar piacon teszik meg.
Magyar Nemzet - fidesz.hu