Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szakértő kormány: nálunk lesz legkésőbb euró

Románia megteremtette annak az esélyét, hogy 2012-2013- ban, tehát még Magyarország előtt belépjen az eurózónába - jelentette ki tegnap Bukarestben Winkler Gyula. A bukaresti kormány kereskedelmi ügyekkel megbízott minisztere annak kapcsán fogalmazta meg álláspontját, hogy több neves hitelminősítő cég jelezte Romániában és Bulgáriában hamarabb lesz euró, mint Magyarországon.


Dátum: 2006-11-30 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:30.223104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Winkler emlékeztetett: az euró bevezetésének egyik fontos kritériuma, hogy az államháztartási hiány a GDP-hez viszonyított aránya ne haladja meg a három százalékot. Ezt a kritériumot Románia már most betartja, hiszen az idén maximálisan 2,5 százalékos költségvetési hiánnyal számol, míg a 2007-es konszolidált költségvetési hiányt 2,8 százalékosra tervezi.

Mint ismeretes, az euró bevezetésének érdekében a tagállamoknak magas fokú fenntartható gazdasági felzárkózást kell végrehajtaniuk. Ennek értékelése az úgynevezett maastrichti konvergenciakritériumok teljesítése alapján történik. Az euró bevezetésének egyik fontos

feltétele az infláció folyamatos csökkentése. A bukaresti kabinet tervei szerint 2010-re mintegy 2,5 százalékra sikerül ezt csökkenteni Romániában. A tárca nélküli miniszter hozzátette: Románia várhatóan már 2010-ben csatlakozhat az ERM 2 európai árfolyamrendszerhez, amely az euróra való áttérés egyfajta előszobája. A 2004-ben

csatlakozott tíz új EU-tagállam közül Szlovénia várhatóan 2007-ben, Málta és Ciprus 2008-ban, míg Magyarország - az évek óta magas költségvetési hiánya miatt - csak 2010-ben zárkózik fel az eurózónához.

Lengyelország már 2009-ben megkezdheti a tárgyalásokat az euró átvételéről, akkorra ugyanis az államháztartás hiánya a GDP három százaléka alá csökkenhet - jelentette be tegnap Zyta Gilowska pénzügyminiszter. A lengyel kormány ugyan jövőre 3,4, míg 2008-ra 3,1 százalékos államháztartási deficitet tervez, elemzők azonban 2012 előtt nem tartják reálisnak a lengyelországi euróbevezetést. A legfrissebb elemzői előrejelzések szerint legkorábban a balti államok vehetik át az uniós valutát. Észtország 2009-2010-ben, Lettország és

Litvánia pedig 2010-ben léphet be a közös európai pénzt használó valutaunióba. Szlovákia esetében továbbra is 2009 a legvalószínűbb csatlakozási dátum, míg Csehország 2011-ben vezetheti be az eurót.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek