Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az olaszliszkai gyanúsítottak bíróság előtt

Csütörtökön délelőtt állítják bíróság elé azt a két férfit és egy nőt, akiket kedden vett őrizetbe a rendőrség, mert alapos a gyanú, hogy részt vettek október 15-én Olaszliszkán egy 44 éves tiszavasvári tanár meglincselésében.


Dátum: 2006-11-30 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:32.077437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Független Hírügynökség információi szerint a nő annak a kislánynak az édesanyja, akit a tanár elütött. A családból ketten már előzetes letartóztatásban vannak, az apa és 18 éves fia. A bíróság csütörtökön arról dönt, előzetes letartóztatásba kerülnek-e az újabb gyanúsítottak. Eddig négyen álltak bíróság elé az olaszliszkai ügyben, mindannyiukat 30 napos elzárásra ítélték, és emberöléssel gyanúsítják őket.

Október 15-én egy 44 éves tiszavasvári tanárt vertek agyon gyerekei szeme láttára a Borsod megyei Olaszliszkán, mert autójával elsodort egy kislányt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az ügyben három embert október 18-án helyeztek előzetes letartóztatásba. A negyedik gyanúsítottat november 13-án helyezte előzetes letartóztatásba a Miskolci Városi Bíróság. Október 19-én és 20-án két gyanúsított öngyilkos akart lenni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben. Az egyik az ereit vágta fel, a másik felakasztotta magát, de sikerült megmenteni az életüket.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek