Egyenetlen megszorítás
Csaba László közgazdász szerint egyenetlenül oszlanak meg a megszorítások terhei a különböző társadalmi rétegek között.
Dátum: 2006-11-30 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:32.384344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mikro- és a kisvállalkozások biztosan rosszul járnak - vélekedett az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában.
Csaba László úgy vélekedett, hogy a fiatalok is nehéz helyzetbe kerülnek, ugyanis nehéz lesz munkát találniuk.
A kis- és közepes vállalkozások nem tudnak majd új munkahelyeket teremteni az adóterhelés növekedése miatt, az állami szektor pedig leépít. Marad a szürke- és a feketegazdaság, amely azonban kiszámíthatatlan és tervezhetetlen - tette hozzá.
Nehéz helyzetbe kerülnek a növekvő energiadíjak miatt azok a nyugdíjasok is, akik a nyugdíjukhoz képest nagy lakásban élnek - mondta Csaba László.
Az egyetemi tanár szkeptikusan vélekedik a kormány által bejelentett lépések hatását illetően.
Legalább 7-8 hónapos késésben van a kormány saját ütemtervéhez képest, nincs már idő a töprengésre - mondta, hozzátéve, hogy a tapasztalatok szerint a kabinetek csak működésük első 6-9 hónapjában képesek nagyobb változtatásokat végrehajtani.
inforadio.hu - fidesz.hu