Észak-Korea nem tágít
Észak-Korea egyoldalúan nem hajlandó felhagyni atomprogramjával, de tartja magát a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről szóló hatoldalú megállapodáshoz, sőt ragaszkodik ahhoz, hogy minden fél elkötelezett maradjon mellette - jelentette ki csütörtökön Pekingben a hatoldalú tárgyalásokra delegált észak-koreai küldöttség vezetője, miután tárgyalt dél-koreai kollégájával.
Dátum: 2006-11-30 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:34.429285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavaly szeptember 19-i megállapodásban - amely az utolsó volt a hat ország részvételével folytatott tárgyalások megszakadása előtt - Észak-Korea beleegyezett abba, hogy biztonsági garanciákért és segélyért cserébe felhagy atomprogramjával. Az észak-koreai küldöttségvezető, Kim Kje Gvan külügyminiszter-helyettes hozzátette: "Sok ígéretet tartalmaz a szeptember 19-i nyilatkozat, így egyelőre egyoldalúan nem tudjuk feladni (az atomprogramunkat)". Nem volt hajlandó kifejteni, mire gondol, csak annyit tett hozzá, hogy a felek még "folytatják a diplomáciai tárgyalásokat" - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Szerdán Pekingben befejeződtek azok a tárgyalások, amelyek Kim és az amerikai főtárgyaló, Christopher Hill külügyi államtitkár-helyettes között két napon át folytak a hatoldalú tárgyalások felújításáról, de időpontról nem sikerült megállapodniuk. A Kyodo japán hírügynökség idézett meg nem nevezett tisztségviselőket, akik szerint Kim követelte az Egyesült Államoktól, hogy oldja fel az országa ellen tavaly év végén bevezetett pénzügyi büntetőintézkedéseket, és hogy fagyasszák be azokat a szankciókat, amelyeket az ENSZ vezetett be arra válaszul, hogy Észak-Korea idén október 9-én kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Phenjan a pénzügyi szankciók miatt hagyta ott a hatoldalú tárgyalóasztalt.
Hill elmondta, hogy valóban szó volt köztük az amerikai szankciókról, de ő azzal vágott vissza, hogy előbb az atomfegyver-mentesítés ügyében kell megállapodni. Az amerikai küldöttségvezető csütörtökön elutazott a kínai fővárosból. Eredetileg Szöulba utazott volna tovább, de ezt a vizitet lemondta, amire nem adtak magyarázatot.
Az Egyesült Államok pekingi nagykövetségének közleménye szerint Észak-Korea "ígéretet tett a megbeszéléseken felvetett elképzelések tanulmányozására". A kétnapos megbeszélés-sorozat alatt Hill és Kim tanácskozott még Vu Ta-vej (Wu Dawei) kínai külügyminiszter-helyettessel is. A küldöttségvezetők kétoldalú és háromoldalú találkozókat is tartottak.
MTI - fidesz.hu