Fideszes nem Vásárhelyire: felrémlik a Tocsik-ügy
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága a kormánypárti képviselők szavazatának köszönhetően támogatta Vásárhelyi István kinevezését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatósága elnökévé. A Fidesz nemmel szavazott.
Dátum: 2006-11-30 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:35.593802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke a Tocsik-üggyel és a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjával indokolta, hogy az ellenzéki párt nem támogatta a jelöltet. Emlékeztetett: a Tocsik-ügy miatt, 1996-ban a Horn kormány döntése alapján felmentették a munkavégzés alól az ÁPV elődjének teljes igazgatóságát és felügyelő bizottságát, amelynek Vásárhelyi István is a tagja volt. "Szerintünk akkor a kormány helyes döntést hozott, és nem látunk indokot arra, hogy ezek az emberek visszakerüljenek a privatizációs szervezet vezetésébe" - indokolta az ellenzéki képviselők elutasító voksát Varga Mihály.
A bizottság elnöke hozzáfűzte, hogy a Fidesz ellenezte a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációját, ráadásul példátlannak tartják, hogy a győztes pályázó a második fordulóban csökkentette az első fordulóban tett vételi ajánlatának mértékét.
MTI - fidesz.hu