Legyen vége a bujkálásnak!
Most már egy független vizsgálat szerint is Szilvásy György kancelláriaminiszter felel az augusztus 20-i tragédiáért - hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor.
Dátum: 2006-11-30 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:36.807036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az augusztus 20-i tömegszerencsétlenség egy újabb pontjához érkeztünk, amikor nyilvánosságot látott a történteket vizsgáló ombudsmani jelentés. Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és Takács Albert helyettes ombudsman megállapítja, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) nem gondoskodott az ünnepségen résztvevő tömeg biztonságáról, és nem készült fel egy esetleges veszélyhelyzetre. A jelentés szerint az ünnepségek megszervezése, a szerződés megkötése során a kormány nevében eljáró MeH nem teljesítette objektív alapjogvédelmi kötelezettségét.
A frakcióvezető emlékeztetett: a MeH által, tehát az ő felelősségével szervezett állami ünnepségen öt ember halt meg. A Fidesz akkor azt szorgalmazta, hogy állítsanak fel egy független vizsgálóbizottságot, mert jogszabály alapján egyértelműen megállapítható a MeH felelőssége, és az is, hogy valakinek a kormánytagok közül - kézenfekvő, hogy a hivatalt vezető miniszter - legalább politikai felelősséggel kell viseltetnie a történtekért. A politikus megjegyezte: egyáltalán nem természetes, hogy egy állami ünnepségen meghal öt ember, és azért senki nem felelős.
Navracsics Tibor utalt rá, hogy a Szilvásy által lefolytatott "vizsgálat" egyáltalán nem volt független, és ahogy azt előre sejteni lehetett, egy meteorológust, egy katasztrófavédelmi szakembert, illetve egy köztisztviselőt találtak felelősnek. Olyan embereket, akikről utólag kiderült, hogy nem viselhetnek felelősséget a bekövetkezett tragédiáért, hiszen nem rendelkeztek hatáskörrel arra, hogy a szükséges intézkedéseket meghozzák.
A Fidesz frakcióvezetője leszögezte: a fő felelős az augusztus 20-i tragédiáért a Miniszterelnöki Hivatal, mivel nem tett eleget a jogszabályban meghatározott kötelezettségének, és ezt már egy független vizsgálat is megállapította. Sőt, a hivatalt vezető miniszter hazudott is - fűzte hozzá a politikus, utalva arra, hogy a kancelláriaminiszter a vizsgálat lefolytatása után azt mondta, hogy a felmerülő körülmények elháríthatatlanok voltak, olyanok, amelyekről a szerződés nem rendelkezett. Ezzel szemben az ombudsmani jelentés egyértelműen megállapítja: a szerződés rendelkezett ezekről a körülményekről, mulasztás történt, méghozzá nemcsak közreműködői, hanem szervezői oldalról is. A fő szervező pedig a MeH, illetve az azt vezető miniszter volt - hangsúlyozta Navracsics Tibor rámutatva, hogy Szilvásy Györgyöt terheli a politikai felelősség, és ezt már az ombudsmani vizsgálat is megerősíti.
"Az igazi kérdés most már csak az, hogy minek kell még kiderülnie, minek kell még történnie ahhoz, Szilvásy levonja a következtetést és lemondjon?" - kérdezte a Fidesz képviselője, arra is választ várva, hogy minek kell még történnie ahhoz, hogy Magyarországon egy kormánypárti politikus levonja saját magára nézve a egy parlamenti demokráciában alapvető politikai felelősség következtetését, és önszántából lemondjon?
fidesz.hu