Már a 90-es évek elején is hajtottak végre titkos fogolyszállításokat?
Az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) csütörtöki német lapjelentések szerint már a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt, a boszniai háború idején európai légikikötőkön keresztül hajtott végre titkos fogolyszállításokat, s titkos fogdákat is fenntartottak már akkor.
Dátum: 2006-11-30 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:37.441847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A die Tageszeitung (Taz) című berlini újság értesülése szerint az amerikai titkosszolgálat az 1992-1995 között dúló boszniai háború alatt elfogott iszlámistákat szállított titkos járatain.
A Taz és a Berliner Zeitung beszámolója magas beosztású EU-tisztségviselők, volt CIA-munkatársak és az amerikai külügyminisztérium jogi osztályának tanácsnoka - bizonyos John Bellinger - részvételével Washingtonban lezajlott találkozókon elhangzottakon alapul.
A Taz szerint a CIA minden érintett ország szakszolgálatait tájékoztatta az emberrablásokról. Az amerikai titkosszolgálat egy volt dolgozója idén májusban azt mondta, "hagyományosan szoros az együttműködés a CIA és az európai titkosszolgálatok között, s ez különösen érvényes Németországra, Franciaországra, Olaszországra és az EU keleti tagállamaira".
A Tageszeitung azt állította, ezek az információk nem szerepelnek az Európai Parlament CIA-repülőjáratokat vizsgáló bizottságának kedden ismertetett végleges jelentésében.
Egy másik berlini lap, a mérsékelt liberális Berliner Zeitung brüsszeli forrásokra hivatkozva kitér arra, hogy Európai Unió illetékesei - az említett háromoldalú washingtoni tárgyalások nyomán - tizenegy országot vádolnak azzal: tudtak arról, hogy a CIA a terrorizmus elleni harc keretében 2001-től több mint 1200 titkos "börtönjáratot" hajtott végre Európában. Mint Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelentette: a BZ által említett országok között szerepel Németország, Nagy-Britannia, Ausztria, Olaszország, Svédország, Írország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Ciprus és Lengyelország. Lengyelország esetében különösen erős a gyanú, hogy az ország területén titkos CIA-börtön is működött.
Ugyancsak a Berliner Zeitung által idézett források számoltak be arról, hogy több ország, köztük Németország és Spanyolország meglehetősen vonakodva segítették az Európai Parlament által elrendelt vizsgálatot. Nem mutatott különös hajlandóságot az együttműködésre Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főfelelőse sem.
Németország - hangoztatták a lap által megszólaltatott források - még amúgy is adós a libanoni származású, de német állampolgárságú Haled al-Maszri sorsának tisztázásával. A terrorista tevékenységgel vádolt Maszrit az amerikai hatóságok Macedóniában vették őrizetbe, majd Afganisztánba szállították, ahol több hónapon keresztül kínozták őt. Maszri most az amerikai kormányzatot, illetve a CIA-t vádolja a vele szemben alkalmazott, kegyetlen bánásmód miatt.
Éppen csütörtökön ül egyébként össze a német parlamentnek az a bizottsága, amelyik a CIA és a német titkosszolgálat közötti együttműködést hivatott kivizsgálni.
Az ARD német közszolgálati adó hétfőn azt közölte, hogy az Európában állomásozó amerikai haderő - Stuttgartban székelő - parancsnoksága szervezte meg 2002 júniusában hat algériai iszlámista elszállítását a boszniai Tuzlából a törökországi incirliki légitámaszpontra, ahonnan a Kuba szigeti Guantánamóra vitték tovább őket.
MTI - fidesz.hu