Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egységes magatartásra szólított fel Barroso

Egységes magatartásra szólította fel az Európai Unió tagállamait az Európai Bizottság elnöke.


Dátum: 2006-11-30 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:39.526961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


José Durao Manuel Barroso, aki csütörtökön rövid látogatást tett Berlinben, teljes támogatásáról biztosította a testület előző napi, Ankarával kapcsolatos állásfoglalását, amely a megkezdett csatlakozási tárgyalások részleges felfüggesztését javasolta arra az esetre, ha Törökország nem teljesíti az EU által szabott feltételeket, elsősorban Ciprus vonatkozásában.

A török kormány továbbra sem hajlandó megnyitni az ország kikötőit, illetve repülőtereit az uniós tagállam Ciprus hajói és repülőgépei számára. Az Európai Bizottság korábbi figyelmeztetései Ankaránál mindeddig süket fülekre találtak.

Barroso annak a nézetnek adott hangot, hogy az Európai Bizottság tisztességes, kiegyensúlyozott és hiteles javaslatot tett. Szavai szerint a további lépések Törökország magatartásától függenek.

Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor elengedhetetlennek nevezte, hogy a tagállamok ezzel kapcsolatban egységes álláspontra helyezkedjenek. Természetszerűleg a tagállamoknak kell dönteniük arról, hogy akarják-e mindezt, vagy nem - hangoztatta Barroso, hozzátéve ugyanakkor, hogy közös álláspontra lenne szükség.

Előzőleg a német vezetők - Angela Merkel kancellárral az élen - támogatták az Európai Bizottság ajánlását. A kancellár asszony "helyes döntésről" beszélt, kiemelve: a bizottság megfelelő határozottságról tett tanúbizonyságot, de nem csapta be az ajtót teljesen a tárgyalások folytatása előtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek