Tiltakoznak az unió feltételei ellen a cseh gazdák
Több ezer cseh mezőgazdasági termelő gyűlt össze szerda délelőtt Prágában, tiltakozni a majdani új belépők EU-agrártámogatásának alacsony szintje ellen, az ágazat magasabb támogatását követelve a kormánytól.
Dátum: 2002-12-04 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:49.953031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tüntetők a mezőgazdasági minisztérium főbejárata előtt trágyát, krumplit, kukoricát szórtak szét a járdára és a lépcsőkre, és tojással, paradicsommal, almával bombázták az épület homlokzatát. A minisztérium székhelyétől a tömeg a Vencel térre vonult, ahol nagygyűlésen élesen bírálták az uniós csatlakozás feltételeit és a cseh mezőgazdasági tárca vezetését. A tüntetés miatt Prága belvárosában súlyos forgalmi dugók keletkeztek.
- A kormány mindent megtesz azért, hogy a cseh mezőgazdaságot a lehető legjobban felkészítse a csatlakozásra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a termelők helyett mindent az állam fog elintézni - mondta a tüntetés előtt a rádiónak Jaroslav Palas mezőgazdasági miniszter.
Az Európai Bizottság elképzelései szerint az új tagok a belépést követő első évben csak a régi tagok gazdáit megillető közvetlen mezőgazdasági kifizetések 25 százalékát kapnák egységnyi termelésre, az arány 2007-ben 40 százalékra emelkednék, és 2013-ban érné el a száz százalékot. A cseh mezőgazdasági termelők szerint ez a forgatókönyv elfogadhatatlan.
A gazdák arra is felhívták a közvélemény figyelmét, hogy a cseh mezőgazdaság válságban van, amelyből a kormány segítsége nélkül nehezen tudna kilábalni. Rámutattak, hogy a rossz időjárás és az alacsony felvásárlási árak miatt az idén mintegy 15,5 milliárd koronával lesz alacsonyabb a termelés értéke a 2001-es 130 milliárd koronánál. A nyári árvíz 2,5 milliárd koronás kárt okozott a mezőgazdaságnak. A mezőgazdasági termelők azt követelik a kormánytól, hogy az idén hektáronként 1200 koronás állami kiegészítést fizessen a gazdáknak, és jobban támogassa a fejlesztési programokat. A jövő évben pedig 22 milliárd koronát követelnek az agrárprogramok támogatására.
Palas a rádióban azt állította, hogy a minisztériumnak az idén nincs ennyi pénze, ezért hektáronként mintegy 500 koronás támogatást fizet a gazdáknak. A vállalkozói mezőgazdasági programokra pedig 7,5 milliárd korona van előirányozva a költségvetésben. További mintegy 9 milliárd koronával a tejkivitelt és a gabona felvásárlását támogatja a kormányzat.
A miniszter a tiltakozó gazdáknak felajánlotta, hogy az állam a csatlakozás utáni első évi 25 százalékos szintű uniós támogatást saját forrásaiból 40 százalékosra emeli, és megígérte, hogy erről a kérdésről tovább tárgyalnak az EU-val.
MTI - fidesz.hu