Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Néppárt meghallgatást szervez a budapesti zavargások miatt

Meghallgatást szervez az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója a szeptember-októberi budapesti zavargásokkal kapcsolatban. Erről Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt az Echo Televízióban csütörtökön.


Dátum: 2006-12-01 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:42.721943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke közölte: a meghallgatásra a magyar parlament több képviselőjét, civil szervezetek vezetőit, valamint szemtanúkat és áldozatokat várnak.

Balog Zoltán elmondta azt is, ígéretük van arra, hogy a találkozóra elmegy Franco Frattini, az unió igazságügyi biztosának megbízottja.

A képviselő közlése szerint a meghallgatáson rajta kívül jelen lesz Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője, valamint Morvai Krisztina büntetőjogász. Az áldozatokat és a szemtanúkat nem nevezte meg. A meghallgatásra meghívást kapott Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője is, akit október 23-án bántalmaztak.

Arra kérdésre, hogy egy uniós vizsgálatot elképzelhetőnek tart-e, Balog Zoltán azt mondta, hogy szerinte a Magyarországon történteket az Európai Unió belügyének is lehet tekinteni, ezért egy vizsgálat sem kizárt, de a meghallgatás is nagy jelentőséggel bír.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek