Lemond mandátumáról Szita Károly
Lemond parlamenti mandátumáról Szita Károly fideszes honatya, Kaposvár polgármestere. A politikus ezt szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be. Döntését azzal indokolta, hogy túlságosan lekötik az önkormányzattal kapcsolatos feladatok, teendőit nem tudja egyeztetni a parlament heti üléseivel.
Dátum: 2002-12-04 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:50.292834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta: nem elég a heti két nap, amit polgármesterként a városra tud fordítani, főként nem most, amikor az európai uniós csatlakozásra kell felkészülni.
- Utazó nagykövet helyett összefogásra van szüksége a városnak - jelentette ki a polgármester.
Szita Károly 1994 óta Kaposvár polgármestere, 1998-tól országgyűlési képviselő, a Fidesz országos választmányának alelnöke.
A politikus korábban a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke volt, jelenleg a szervezet társelnöke.
A fideszes politikus az előző és a mostani országgyűlési választásokon is listáról került a parlamentbe, lemondása mandátumáról ezért nem teszi szükségessé időközi választás kiírását.
A képviselői mandátum betöltéséről a Fidesz Somogy megyei választmánya - az országos választmány elnökségének egyetértésével - dönt.
Szita Károly közölte: utóda még az idén elfoglalja helyét a parlamentben.
Azzal kapcsolatban, hogy ki váltja őt a Fidesz képviselőcsoportjában, egyelőre annyit mondott: neki már van jelöltje, őt azonban először a megyei választmány előtt szeretné megnevezni, előreláthatólag a jövő héten.
MTI - fidesz.hu