Tüntetésre, sztrájkra is sor kerülhet az egyetem miatt Kolozsváron
A Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke szerint akár tüntetni és sztrájkolni is fognak, ha nem változik meg a jelenlegi helyzet a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen.
Dátum: 2006-12-01 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:46.962417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bodó Barna a Magyar Rádiónak elmondta: ha nem sikerül előrelépni még idén, és nem változik meg az egyetem román vezetésének hozzáállása a kétnyelvűség és az egyenjogúság kérdésében, akkor azt tervezik, hogy az intézmény minden magyar vezetője lemond.
Csütörtökön az egyetem két magyar rektor-helyettese már távozott posztjáról, így tiltakozva két magyar adjunktus elbocsátása ellen.
MNO - fidesz.hu