Szumátrán 6,6-os erősségű földrengés volt
A Richter-skála szerint 6,6-es erősségű földrengés volt közép-európai idő szerint péntek reggel öt órakor az indonéziai Szumátra sziget északi részén - jelentette az indonéz földrengéstani intézet, valamint szemtanúk, de emberéletben vagy anyagiakban esett esetleges károkról egyelőre nem számoltak be.
Dátum: 2006-12-01 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:49.301563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai geológiai intézet 6,3-es erősséget mért.
A rengés epicentruma az Észak-Szumátra tartomány fővárosától, Medantól mintegy 60 kilométerrel délkeletre volt, Tebingtinggi helység mellet, körülbelül 215 kilométerrel a föld alatt. A földmozgás mintegy 5 másodpercig tartott, a térség több településén érezték, még a szomszédos Aceh tartományban is, megremegtette az épületeket, pánikot keltett a lakosokban - mondták el szemtanúk.
MTI - fidesz.hu