Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét szembementek a koalíciós képviselők a kormánnyal

Nem alakul majd minden a kormány tervei szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot illetően, a koalíciós pártok néhány ponton szembemennek a kabinet akaratával - legalábbis ezt sejtetik a parlament pénzügyi és költségvetési bizottságának tegnapi ülésén történtek. A költségvetési bizottság ülésén tíz olyan kapcsolódó módosító kapott többségi támogatást a koalíciós képviselők szavazatai révén, amellyel a kormány nem ért egyet.


Dátum: 2006-12-01 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:50.740308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2007. évi büdzsétervezet legfontosabb szavazására kedden kerül sor az Országgyűlésben, s a voksoláson vélhetően néhány ügyben a kormánypárti képviselők győzedelmeskedhetnek a kabinettel szemben. (A beadott módosítókról döntenek a honatyák, s azzal eldől, milyen főszámokkal és hiánnyal hagyják jóvá a büdzsét.) Igaz, a koalíciós honatyák ügyeltek arra, indítványaik nyomán a hiány ne nőjön; kivétel nélkül fejezetek közötti vagy azokon belüli átcsoportosításra tettek javaslatot. A költségvetési bizottság ülésén tíz olyan kapcsolódó módosító kapott többségi támogatást a koalíciós képviselők szavazatai révén, amellyel a kormány nem ért egyet. Ilyen eredmény születhet a keddi voksoláson is - írja a Világgazdaság.

Közülük a legnagyobb összeget megmozgató javaslat 3 milliárd forinttal, 35 milliárdra emeli a gyógyászati segédeszközök támogatására szánt keretet. A lap úgy tudja, hogy a pénzt a központi egyensúlyi tartalék kétmilliárdos és a központi teljesítményösztönzési és -értékelési tétel egymilliárdos megrövidítésével teremtenék elő. Egy másik a közoktatásban a tanárok teljesítményértékelését ösztönözné egymilliárddal, apasztva az iskolák szakmai és informatikai fejlesztési támogatására elkülönített kasszát. Siker koronázza Molnár László szocialista honatya lobbizását: mindkét indítványát elfogadták; azokkal kétmilliárd forinttal segítené Békéscsaba környékén a közúti közlekedést - a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének rovására. Az üzleti szférát közvetlenül érinti a beadvány, amely előírná: a kutatási és technológiai alap forrásait jövőre legalább 40, 2008-ban 50, 2009-ben 60 százalékban közvetlenül a vállalkozások támogatására kell fordítani.

Volt olyan indítvány, amelyet a kabinet akaratával egyezően építenének be a büdzsébe. Ilyen a kormányoldali és ellenzéki közös beadvány, amelynek nyomán az eredetihez képest 123 millióval többet fordítanának a Magyar Vöröskereszt támogatására. Amíg a Nemzeti Autópálya Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. többségi állami tulajdonban van, addig adósságállományuk csak a kormány engedélyével léphetné át az ötmilliárd forintos határt.

Jövőre a személyi jövedelemadó egyszázalékos részét már fel lehetne ajánlani illegális hulladéklerakók felszámolására is. Egy beadvány a gyógyszerkassza belső szerkezetét igazítaná a gyógyszer-gazdaságossági törvényben meghatározottakhoz. A vizitdíjjal és kórházi napidíjjal kapcsolatos kormánydöntésnek megfelelően korrigálnák az önkormányzatok normatív támogatását.

Világgazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek