Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meddig röhöghetnek a markukba az állami vezetők?

Miközben a kormány radikálisan megsarcolja az embereket, állami vezetőknek olcsón juttat szolgálati lakásokat. Ágh Péter az összes minisztériumban vizsgálatot indítana a hasonló esetek felkutatására.


Dátum: 2006-12-01 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:51.676951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a jelenlegi helyzettel kapcsolatban leszögezte: otthonteremtési program jó ideje nincsen, a fiatalok már nem juthatnak elérhető áron lakáshoz, úgy tűnik ez a privilégium már csak minisztériumi tisztségviselőknek adatik meg. Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc olcsónak ígért állama csak Gyurcsány Ferencnek és az állami vezetőknek olcsó. Hozzátette: a megszorítások rájuk nem vonatkoznak; az embereknek megélhetési válságba kerülnek, az állami vezetők pedig dőzsölnek.

"Ennek egyik példája Huber Miklósnak, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium volt gazdasági igazgatójának az esete" - jegyezte meg a Fidelitas alelnöke. Ismeretes, miután a helyettes államtitkári besorolásban foglalkoztatott főtisztviselő feladatkörét Dióssy László államtitkár vette át, a szolgálati lakását 3 millió forintért vehette meg. A 71 négyzetméteres lakás egy IV. kerületi, Virág utcai társasház első emeletén található. A társasházi lakást felújítva adták el Huber Miklósnak, a reáli ár töredékéért. A Fidesz számításai szerint ennek valódi értéke minimum 15 millió forint. KVVM képviselői először legális ügyletről beszéltek, majd vizsgálatot rendeltek el.

Ágh Péter úgy fogalmazott, abszolút nem mentesít ezen a tarthatatlan ügylet felelősége alól az utólagos vizsgálat elrendelése, hiszen azt azért teszi a tárca, mert a sajtó kiszagolta az esetet. A képviselő hozzátette: a mai napon írásbeli kérdéssel fordulok az összes miniszterhez, hogy hány szolgálati lakást adtak el állami vezetőknek a reális ár töredékéért. A Fidesz felszólítja a kormányt, haladéktalanul fejezze be azt a gyakorlatot, hogy miközben radikálisan megsarcolják az embereket, az állami vezetők a markukba röhögnek, cinkosan összekacsintva fillérekért herdálják el az állami vagyont.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek