Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fegyvere is van a szökött rabnak

Megszökött egy fogvatartott Budapesten, a II. kerületi Gyorskocsi utcából - értesült az MTI pénteken. A város valamennyi kivezető útját géppisztolyos rendőrök zárták le, akik minden áthaladó autót megállítanak, és átvizsgálják annak csomagterét.


Dátum: 2006-12-01 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:53.428742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távirati iroda úgy tudja: a fogvatartott leütött egy őrt, akinek megszerezte a fegyverét és azzal menekült el. Mintegy 30 lőszert zsákmányolt a jogerősen elítélt személy, akit azért akartak bíróságra szállítani, mert tanúként kívánták kihallgatni egy büntetőügyben - tudta meg az MTI. A főváros több pontján felfegyverzett kommandósok állítják le és vizsgálják át a gépkocsikat. A BRFK a főváros körül teljes útzárat rendelt el - erősítette meg a BRFK sajtóügyeletén Kormos Endre a távirati irodának.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a férfit tanúkihallgatásra vitték, ekkor szökött meg. A budapesti férfit a távirati iroda értesülése szerint egy 2003-as benzinkútrablás miatt ítélték el.

Biczó László, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese az MTI megkeresésére nem kívánt részleteket közölni a szökésről. Azt azonban elmondta, hogy az elítéltet kísérő őr megsérült és kórházba szállították.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek