Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem nyújt segédkezet a baloldali médiaterrorhoz

A Fidesz a baloldali médiaterror újabb merényletéhez nem kíván segédkezet nyújtani - jelentette ki Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa Újhelyi István (MSZP) médiatörvény-módosítással kapcsolatos szavaira reagálva szerdán.


Dátum: 2002-12-04 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:51.199956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újhelyi István korábban érthetetlennek nevezte az ellenzéki pártok közmédiumok finanszírozásával kapcsolatos magatartását, és nehezményezte, hogy a polgári pártok kedden leszavazták a kétharmados támogatást igénylő javaslatokat.

Szalai Annamária ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialisták törvénytelen helyzetet teremtettek, közvetlen befolyásuk alá gyűrték a közmédiumokat, finanszírozásukat úgy alakították át, hogy kiszolgáltatottá tették azokat a kormánytöbbségnek.

- A Magyar Televízióban a törvénytelenül kinevezett elnök megszüntette a közszolgálatiságot, és az adófizetők zsebéből finanszírozott köztévében horribilis fizetéseket osztogat - húzta alá Szalai Annamária.

Emlékeztetett: a Medgyessy-kormány azt ígérte, hogy az emberektől átvállalja a televízió üzembentartási díj fizetését.

- Ezzel szemben több adóforintot kihúzva zsebükből elherdálja a közpénzeket - fogalmazott.

Mint mondta, a szocialisták fél év alatt nem tudtak olyan médiatörvény módosítási tervezetet elkészíteni, amely alkalmas lenne arra, hogy a közszolgálati médiumok finanszírozását megoldja.

Figyelmeztetett: a jelenlegi törvénytelen helyzet sérti az alkotmányt, az európai uniós jogszabályokat és veszélyezteti a sajtószabadságot is.

Érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak nevezte az ellenzéki

pártoknak a közmédiumok finanszírozásával kapcsolatos magatartását

Újhelyi István MSZP-s országgyűlési képviselő szerdai budapesti

sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: az előzetes egyeztetések során a kormánypártok

a legvégsőkig elmentek egy négypárti konszenzus érdekében, míg az

ellenzék különösebb válasz nélkül szavazta le kedden a kétharmados

támogatást igénylő javaslatokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek