MÁV: Megszűnik a Budapest-Szeged közötti intercity
A technikai adottságok miatt megszűnik a Budapest-Szeged közötti külön intercity és gyorsvonat; a járatok ugyanakkor sűrűbben indulnak - közölte a MÁV Zrt. Dél-alföldi régió Személyszállítási Központjának vezetője pénteken, Szegeden.
Dátum: 2006-12-01 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:55.204151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Huszár Zoltán az új menetrenddel kapcsolatban elmondta: a változást december 10-től vezeti be a MÁV Zrt., az integrált ütemes menetrend keretében; a vonalon az eddigi 21 vonat helyett 34 közlekedik majd.
A főváros és Szeged közötti vonalon óránként indulnak a vonatok hét kocsival, amelyekből három intercity és négy gyorsvonat kocsi lesz, amelyekben hely- és pótjegy nélkül is lehet utazni. A járat megáll a korábbi gyorsvonat megállóhelyeken is.
A menetidő a változást követően 2 óra 28 perc lesz, amely a jelenlegi intercity vonatokhoz képest 14 perces növekedést, a gyorsvonathoz számítva viszont 10 perces csökkenést jelent.
MTI - fidesz.hu