Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapját azzal a céllal vezették be a tavalyi tanévben, hogy beépüljön az iskolai oktatásba az a szomorú tudás, az a szomorú tapasztalat, amit a diktatúrák általában és a kommunista diktatúrák különösképp jelentenek - mondta Pálinkás József az emléknap kapcsán rendezett konferencián pénteken, Budapesten.


Dátum: 2002-02-22 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:30.333017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az oktatási tárca vezetője hozzátette: az iskolának mélyen bele kell itatnia a gyermekekbe azt az egyszerű üzenetet, hogy a diktatúra rossz, szörnyű és megöli az embert.

Utalt arra: az iskolai emléknappal szeretnék a fiatalokkal megismertetni a diktatúra rémtetteit, világossá tenni veszélyeit, és ezzel hozzájárulni egy olyan egészséges erkölcsi tartás kialakításához, amely biztosítéka lehet annak, hogy ilyen soha többé ne történhessen meg.

Rámutatott: az emléknapon szólni kell azokról a hősökről is, akik a diktatúrával szembeszállva elindították azt a folyamatot, amely 1989-re a világ nagy részén a kommunista diktatúra bukásához vezetett.

A tanácskozás megnyitóját követő sajtótájékoztatón Pálinkás József jelezte: a tapasztalatcsere jegyében megrendezett konferencia célja az, hogy összehozza a téma szakértőit és az emléknapot szervező tanárokat. Segítséget nyújtson ahhoz, hogy a kommunista diktatúra áldozataira való emlékezés az iskolai nevelés szerves részévé váljon.

Kiemelte: megnyitó előadásában arra kérte a tanárokat, hogy tegyék minél személyesebbé az emléknapot, hiszen a mai világban az iskola a leghatékonyabban a személyességgel, a megélt élményekkel szállhat versenybe a diákok figyelméért.

Az oktatási miniszter elmondta azt is: az emléknaphoz kapcsolódó tavalyi iskolai programok közül a tárca kiválasztotta a legjobbakat, és ezeket egy kiadványban összegyűjtve megjelentette, s eljuttatta minden iskolába.

Újságírói kérdésre válaszolva hozzáfűzte: a vasárnap megnyíló Terror Házába szervezett látogatást is ajánlani fogják az iskoláknak a jövőben. Úgy vélekedett azonban, hogy a múzeum elsősorban a felső tagozatos, illetve a középiskolás diákoknak jelent majd feldolgozható élményt.

Pálinkás József a kommunista diktatúra történetének tanításáról szólva megjegyezte: bár még mindig érkeznek az oktatási tárcához olyan jelzések, hogy egyes tanárok egyfajta politikai irányultságból még mindig az 1989 előtti felfogással tanítják például az 1956-os eseményeket, de véleménye szerint ez a jelenség az évek múlásával egy új tanári generáció megjelenésével véglegesen el fog tűnni.

Kapcsolódó elemek