Közéleti személyiségek a Teleki László Intézet megszűnése ellen
Ismert közéleti személyiségek egy csoportja, összesen 33 értelmiségi tiltakozását fejezte ki a Teleki László Alapítvány megszüntetése ellen. Az erről szóló közleményt az intézet ügyvezető igazgatója juttatta el pénteken az MTI-nek.
Dátum: 2006-12-01 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:09:58.129591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megütközéssel értesültünk arról, hogy a kormány rendeletet hozott a Teleki László Alapítvány feloszlatásáról. Ha az intézkedés megvalósul, pótolhatatlan veszteség éri a magyar társadalomkutatást, mert annak nemzetközi elismertséget élvező, jelentős bázisa jött itt létre a rendszerváltást követően - áll a kommünikében, amelyet Diószegi László ügyvezető igazgató küldött el a távirati irodának.
A tiltakozást aláírta többek között Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, Entz Géza művészettörténész, Gerő András történész, egyetemi tanár, György Péter esztéta, egyetemi tanár, Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, egykori külügyminiszter, Kende Péter politikai szociológus, akadémikus, Kodolányi Gyula író, Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum igazgatója.
A megszüntetést ellenzők szerint a kutatói gárda szétesik, a szomszédos országokban kiépült kutatói hálózat felbomlik, a határon túl végzett műemlékmentő programok pedig megszűnnek azzal, hogy az intézetet működtető Teleki László Alapítvány tevékenységét a 2007. január 1-ével megalakuló Magyar Külügyi Intézet veszi át. "Vereséget szenved az a különleges, úttörő és példamutató, részben önfinanszírozó kutatóintézeti modell is, amely a kormányzat külpolitikai és szomszédságpolitikai tevékenységét a saját tudományos függetlensége, objektivitása és kritikai megközelítései által támogatja" - vélik az aláírók. A tiltakozók nyomatékosan felszólítják az illetékeseket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a kár ne következzen be.
A kormányszóvivő a múlt héten jelentette be, hogy kormány döntött arról: az átlátható gazdálkodás és a párhuzamosságok megszüntetése érdekében, feladataik összevonásával megszünteti a Teleki László Alapítványt és az Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítványt. Tevékenységüket a 2007. január 1-jével megalakuló Magyar Külügyi Intézet veszi át.
MTI - fidesz.hu