Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János: A büdzsé egy szószegő kormány megszorító költségvetése

Súlyos következményei lesznek a keddi parlamenti döntésnek a jövő évi költségvetés fő számairól. Áder János szerdán Győrött tartott sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy a költségvetés egy szószegő kormány átverő, megszorító költségvetése.


Dátum: 2002-12-04 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:51.781136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője nehezményezte és példátlannak minősítette, hogy a kormány és a kormánypárti képviselők az ellenzék egyetlen módosító indítványát sem fogadták el.

- Pedig az ellenzéki indítványok a költségvetés jobbítására, a szavazópolgárok életkörülményeinek javítására, az önkormányzatok jobb működésének elősegítésére irányultak - szögezte le.

Az ellenzéki politikus a kormány választási ígéreteit a jövő évi költségvetés lehetőségeivel szembesítette a sajtótájékoztatón.

Figyelmeztetett: az önkormányzatok nagy bajba kerülnek jövőre a jelenlegi pénzügyi elosztás következményeként.

Mint mondta, a kis önkormányzatok vagy nem hajtják végre a béremelést, vagy létszámot építenek le, esetleg intézményeket zárnak be. A nagyobbak a maradék vagyonukat értékesítik, esetleg hitelt vesznek fel, eladósodnak, és leállítják fejlesztéseiket, beruházásaikat.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: kevés az a 3 milliárd forintos alap, amelyből az önkormányzatok forráshoz juthatnak a közalkalmazotti béremelések finanszírozásához.

- Fideszes szakértők szerint ennek az összegnek harmincszorosára lenne szükség - jegyezte meg Áder János.

A továbbiakban rámutatott: ebben a helyzetben az önkormányzatoknak nem marad szabad felhasználású forrásuk, amellyel a pályázati önrészt biztosítani tudnák a különféle - többek között az európai uniós - pályázatokhoz.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője bírálta a kormányt, amiatt, hogy az nem teljesíti választási ígéreteit.

Emlékeztetett: a kormány az ország teljesítő képességével arányos bérnövekedést ígért.

- Jövőre a GDP 4,5 százalékos növekedését tervezik, a minimálbér azonban egyetlen fillérrel sem nő. A 25 százalékos reálkereset-növekedési ígéretéttel szemben László Csaba pénzügyminiszter elismerte, hogy a kormány 15 százalékos reálkereset-növekedést tervez a következő négy év alatt - mondta.

Áder János kiemelte: új munkahelyek nem jöttek létre, viszont az elmúlt fél évben 15 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma és szakértői becslések szerint jövőre további 30 ezer állás szűnik meg.

A Fidesz frakcióvezetője rávilágított: az ellenzék nem a választási ígéretek négy évre szóló teljes körét kéri számon a kormánytól. A jövő évi költségvetés azonban szerinte arra utal, hogy az időarányos teljesítéssel is baj lesz. Példaként említette, hogy a négy évre ígért 800 kilométeres autópályához képest a jövő évi költségvetésben erre a célra elkülönített összegből 80 kilométer autóút és autópálya épülhet.

Közölte: nincs pénz a költségvetésben a parlagfűvel fertőzött területek csökkentésére, illetve az erdőtelepítésre sem.

- Pedig a kormány azt ígérte, hogy négy év alatt negyedére csökkenti a parlagfűvel fertőzött terület nagyságát, továbbá 300 ezer hektár erdőt telepít - mondta Áder János.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek