Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több ezerrel csökkent Békés megye lakossága egy év alatt

Ismét egy község lakosságával csökkent Békés megye lélekszáma az elmúlt évben - hangzott el a Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Igazgatóságának sajtótájékoztatóján pénteken Békéscsabán.


Dátum: 2006-12-01 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:02.263940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt esztendőben a népességet 2.519-cel csökkentette az élveszületések és a halálozások negatív egyenlege, amit a belföldi elvándorlási veszteség 1.083 fővel tovább erősített - közölte Végh Zoltán igazgató. Elmondta: Békés megye lakossága így 2005 végére 386 ezerre csökkent, miközben 2000-ben még 401.919 éltek a megyében.

A rossz demográfiai adatokat, az elöregedést jelzi továbbá, hogy a férfiak átlagos életkora esetében Békésé a legrosszabb adat a megyék közül. A megye helyzetét jellemzi, hogy a GDP egy lakosra jutó értéke 2004-ben 1.235 millió forint volt, míg az országos átlag 2.021 millió forint. A GDP alapján Békés a 17. helyet foglalja el a megyék sorrendjében.

Növekedett a munkanélküliségi ráta is 2005-ben, hiszen míg az előző évben 6,5 százalék volt, tavaly már 8,4 százalékra emelkedett, s ezzel az aránnyal Békés a 17. a megyék közül. Szintén az utolsók között alakultak a megye lakosságának jövedelmi viszonyai is. A térségben 2005-ben a bruttó átlagkereset 127.639 forint volt, ami ugyan több mint 13 ezer forinttal magasabb az előző évinél, ám csaknem 32 ezer forinttal marad el az országos átlagtól.

Végh Zoltán szerint a megye számára segítséget jelenhetnek a 2007 és 2013 között érkező uniós támogatások, ám további erőfeszítéseket kell tenni a megye leszakadásának mérséklése érdekében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek